2010. szeptember 18., szombat

Juhtúrós karfiol

Nnna, Zs a karfiolt ki nem állhatja, én is csak levesben és kisütve(liszt, tojás, prézli) szeretem, de a parasztcsorbához vettem 1 ügyeske kis karfiolt, s mivel abba csak 1 maroknyit tettem a többivel is kezdeni kellett valamit, hát ez lett belőle. Nekem is nagyon ízlett így, és Zs is 2x vett belőle (igaz szalámival ette, de az, hogy egymásután 2x tett, az csak olyan kajánál esik meg, ami ízlik neki) :))

Hozzávalók: 1 karfiol, juhtúró, olaj, 1 tojás, 2 evőkanál tejföl, 50-100 ml tej, oregánó, só, bors, friss petrezselyemzöld

Gyártás menete: A karfiolt rózsáira szedtem, megpucoltam, jól megmostam és megfőztem. A jénai tál aljába kevés olajat öntöttem, a karfiolt apró, egyben befalható darabjaira szedve 1 rétegben leraktam, majd túrót dobigáltam rá, majd még egy réteg karfiol és újból túró (jött volna, ha el nem fogy, de elfogyott ezért sajtot reszeltem a tetejére). 1 leveses csészében felvertem 1 tojást, sóval, borssal, oregánóval, majd ebbe belekerült 2 evőkanál tejföl és egy loccsintás tej (nem több 50-100 ml-nél), összekevertem és a karfiolomra öntöttem. Addig sütöttem közepes hőfokon a sütőben amíg szép piros lett a teteje. Miután tányérra tettem friss vágott petrezselyemzöldet szórtam rá.

Jó étvágyat!

2010. szeptember 16., csütörtök

Parasztcsorba

Hozzávalók:
-2 nagyobb méretű hagyma
-2 szál murok
-2 nagyobbacska krumpli
-1 paradicsom
-1 nagyobb méretű piros paprika
- 1 maroknyi karfiol
- 75 dkg-1 kg disznóhús (ami lehet marha is)
- lestyán
- petrezselyemzöld
- só, bors
- tejföl

Gyártás menete:
Kezdtem azzal, hogy mindent meghámoztam (mert az nem vagány ha úszik a héja a levesben valaminek, én legalábis nem szeretem) és apró kockákra vágtam minden zöldséget-kivéve a krumplit, azt lovacskákra vágtam :) . A húst is kockára vágtam, próbáltam szép egyből befalható gusztusos darabokat faricskálni. Egy fazék aljába kevés olajat töltöttem, beledobigáltam mindent egy pillanat alatt felforrósítottam, megsóztam és felöntöttem vízzel. Egészen addig főztem amíg a hús megpuhult benne (ha jól emlékszem 1-1,5 órát), levettem a tűzről,1 marék apróra vágott petrezselyemzöldet, őrölt borsot kavartam el benne, s utána következett a lestyán, amit eddig még soha nem próbáltam, úgyhogy kóstolom-teszek még módon ízesítettem vele. Amikor úgy gondoltam, hogy na ez már finom, akkor még egy percre visszatettem a tűzre, majd tányérba pakoltam és jó bőven elláttam tejföllel. Nekem első nekifutásra kicsit igen savanyúnak tűnt, de Zs dobolt az újjaival, alig várta, hogy ehetőre hűljön és nagyon ízlett neki.

Jó étvágyat!

2010. szeptember 12., vasárnap

Vinete - padlizsán kirántva



Megmostam es meghamoztam a vinetet. Vekony szeletekre vagtam, majd egy muanyag talcara raktam lesozva. Amikor meglagyult atraktam szurobe, mert nagyon sok levet engedett. Lecsorgatas utan lisztbe, tojasba es prezlibe martogattam, majd forro olajban kisutottem.

Keress, hogy találj ;)

Google